2014.05.02.
14:53

Írta: Mátrai Viktor

Éljen május elseje! A közmunkások szabira mehetnek!

Eljött a pillanat! A munka ünnepével lezárult egy kis része a közmunkaprogram igazán sikeres időszakának, amikor is nehéz helyzetben lévő munkanélküliek százezrei találtak jól fizető állásokat, és voltak akik intenzív és nagyon magas színvonalú oktatásban részesülhettek a jólelkű kormány jóvoltából.

Előző évben már 300 ezer ember dolgozott a közmunkaprogram keretein belül, ezzel megoldást nyújtva a magyarországi gazdaság rákfenéjére, az alacsony foglalkoztatottságra. A KSH adatain is látszik, sokkal jobban teljesítettünk és előző év őszén már 48 ezer főre csökkent a bejelentett álláskeresők száma, erre utoljára 2001-ben volt példa (akkor is a Fidesz volt a kormánypárt).

Ennek a rendszernek volt a része a téli közmunkaprogram is ami most véget ért (ápr.30-val). Persze aggodalomra nincs ok, a Belügyminisztérium (BM) szerint májusban már várható a folytatás.

Itt viszont van egy apró de említésre méltó furcsaság, egy piciny ellentmondás. A BM ugyanis váltig állította még egy hete, hogy mindenki számára folytatódik a "tuti", senkit nem hagynak az útszélen, lehet majd 45-70 ezer forintokért dolgozni havonta. Ennek ellenére nehéz helyzetben lévő térségek önkormányzatai és településvezetők is a BM állításainak ellenkezőjét mondják. Borsodban már április 7-én -a választások másnapján- megérkeztek az önkormányzati hivatalokba a levelek melyek szerint el lehet/el kéne felejteni az előzőleg tervezett közmunkás létszámokat és jó lenne átírni a pályázatokat, mert mégsem úgy lesz, ahogy április 6-ig mondták. Olyannyira nem úgy lesz, hogy sok nagyon nehéz helyzetben lévő településen 2/3-ával kevesebb közmunkásra lesz keret mint addig, így akik kiesnek a foglalkoztatottak köréből ismét gondolkodhatnak, hogy a 22 ezer egynéhány forintos segélyből miként fogják megoldani az eddig sem éppen egyszerű életüket. Persze ez nem azt jelenti, hogy hazudott volna bárki is és megszűnik a közmunka, hisz folytatódhat az, csak kevesebb létszámmal. 

Amikor lassan gyanússá válhatott volna, hogy kicsit elfogyott a pénz a nagy munkapiaci statisztika javító programra közmunkaprogramra, akkor az MTI arról számolt be, hogy a Fidesz megígérte: a májusban megalakuló új Országgyűlés és új kabinet nem csak folytatni fogja, de még tovább is fejleszti a közfoglalkoztatást, hogy még több ember találja meg a helyét a munkaerőpiacon. 

Ennek tudatában lehet, hogy csak azért nem adott a BM semmilyen számszerű tervet a folytatásra vonatkozóan, mert gondoltak arra, hogy a május elsejei, munkaünneplős hosszú hétvégét mindenki nyugodtan, felhőtlenül élvezhesse és majd a hétfő azzal a jó hírrel induljon, hogy kiderül: annyi munkahely teremtődik idén is, mint ide Lacháza.

5 komment

Címkék: munka május1 belügyminisztérium közmunka Fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://nemazaviktor.blog.hu/api/trackback/id/tr246104451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2014.05.05. 01:31:48

Lezárultak a választások, megint 2/3-a van a fidesznek, elfogyott a pénz, lehet oszolni, nincs itt semmi látnivaló.
Mellesleg 2017-18-ban mihez képest teljesítene jobban Magyarország ha most nem nőne a munkanélküliség?

christophe 2014.05.05. 01:31:55

az egèsz ossze fog omlani,fenntarhatatlan nem kell kozgazdàsznak lenni ahhoz,hogy az ember ezt megèrtse...

űrszelvény (törölt) 2014.05.05. 01:32:14

A posztból nem derül ki, hogy most akkor az a probléma, hogy van közmunka, vagy az, hogy nem lesz. Vagy esetleg mindkettő egyszerre :)

kacsa232 2014.05.05. 01:32:18

Ez így van. Tapasztaltam saját bőrön!
süti beállítások módosítása