2014.04.25.
18:31

Írta: Mátrai Viktor

Nem akarják, vagy nem tudják megérteni...? Egy biztos: nem sikerül.

Nem akartam ebben a témában alkotni, mert tavaly júniusban Pintér Bence tulajdonképpen leírta amit gondolok erről és Prinz Dániel okfejtésével is egyetértek.

Amiért mégis foglalkozom ezzel a témával, az amiatt van ami két napja történt. Az ATV-n Friderikusz Sándor saját műsorában tett arra kísérletet, hogy kiforgassa Prinz Dániel HVG-ben megjelent cikkének mondanivalóját. Spoilerezek: nem sikerült neki, mivel a meghívott vendégei inkább Dániel kollégámmal értett egyet, mint Friderikusszal. Tulajdonképpen ilyen öngólt, Devecseri hollandiai bakija óta nem láthattunk a magyar képernyőkön.

Azoknak akik elvesztek a hetek alatt kialakult vitákban, bűnbak keresgélésekben, magyarázkodásokban:

A Galamus mindenkiben kereste és találta a hibákat a választások után. Nem értették, hogy mégis mi a ménkű lehet, a baj a Kormányváltó "All-Star" válogatottal. Volt itt olyan eset, hogy Mesterházy a hibás, volt aki szerint a szerintük a neonácikkal (?) pacsizó Schiffer András és az LMP volt a hibás és így tovább. Vissza lehet olvasni itt, itt és itt, de tulajdonképpen ide sorolhatnám a galamus, hócipő, atv, népszava, 168 óra április 6. óta tartó munkásságát.

Idézem Friderikusz Sándor kezdő monológját: "Divat lett ma Magyarországon az, ami egy egészséges társadalomban és közéletben nehezen elképzelhető: a társadalmi-politikai konfliktusokat generációs kérdéssé egyszerűsítik le, többnyire olyan ifjak vagy fél-ifjak, akiknek nem sok fogalmuk lehet arról, miben áll ezeknek a konfliktusoknak a lényege, sem arról, hogyan működik a nem forradalmi, hanem evolúciós fejlődés. De talán arról sincs sok elképzelésük, hogy a forradalmak, háborúk okozta mesterséges generációcserék, amelyeket ők hiányolnak egyébként miféle társadalmi megrázkódtatásokkal járnak együtt."

Igazándiból, a műsort itt ki is "maxolta". Elmondta a "balliberális értelmiség" vezető publicistáinak, gondolkodóinak a véleményét. Ami számomra kitűnik ebből a nyitányból (és az egész 35 perces műsorból): képtelenek (be)látni, hogy mi a baja Prinz Dánielnek, Pintér Bencének, nekem és az ő álomvilágukban nem létező bloggereknek, újságíróknak, gondolkodóknak.

Az a tény, hogy Friderikusz Sándor azt biztosan kijelenti, hogy bárki le szeretné egyszerűsíteni a társadalmi-politikai konfliktusokat pusztán generációs kérdéssé, nagyon tisztán tükrözi az álláspontjukat. Ezt a kérdést egyedül ők szeretnék leegyszerűsíteni, majd adni egy barackot a fiatal (30 év alatti nem Fidesz hívő) generációk buksijára és azt mondani, hogy ejnye Danika (Bencuka, Viktorka, stb.) fel kell még nektek ehhez nőni, mert mi idősebbek vagyunk és bölcsebbek. Nem kell türelmetlennek lenni.

A műsorvezető az első mondatában egy hibás (szalmabáb) érvvel próbál érvényt szerezni mondanivalójának. Ugyanis senki sem gondolja (vagy mondja), hogy azért van ismét 2/3-os Fidesz uralom és egyre erősebb szélsőjobboldal, mert az öregebb generáció nem adja át a helyét nekünk fiataloknak. Ezt pusztán ők szeretnék, hogy mondjuk. Ami zavar (magam nevében mondom, aki szeretne csatlakozzon), hogy hiteltelenek és mivel sok olvasó minket velük azonosít (balliberális értelmiségi) mi azelőtt hitelünket veszítjük mielőtt megszólalnánk.

Miért hiteltelenek?

Nem szeretném túlkomplikálni a választ, ezért csak az egész ballib. hanyatlásnak a kezdőpontját jelölném meg: Őszöd. Amit Gyurcsány Ferenc akkor mondott, nem csak a tradicionális baloldal politikai hitelét semmisítette meg, hanem a hozzájuk köthető "szárszói" véleményvezérekét is.

Április 6-án kiderült, hogy minden próbálkozás az ők és a most egymást szapuló baloldali összefogás részéről hiteltelen, ez predesztinálta az ismételt bukást. Nem tudtak és nem is fognak tudni alternatívát mutatni a Fidesz helyett. Az meg nem nevezhető értékelhető megoldásnak, hogy Orbán Viktort el kell küldeni, aztán lesz ami lesz. Ez a taktika, látható mennyire volt (és lesz) sikeres. A Jobbik sikerén pedig látszik: akik nyújtanak alternatívát azoknak van esélyük.

Mi a baja Friderikusz Sándornak (és a "szárszói csoportnak")?

Egyszerű: A "balliberális értelmiségiek" (bármit is jelentsen ez a baromság) csoportját ők szolgáltatják. Kit nevezünk annak? Farkasházy Teddy? Bartust? Bitót? Vagy Mártont? Képtelenek belátni, hogy már szinte senkit nem érdekelnek. Mondjuk ki: Szarnak rájuk és az írásaikra, a nagy ötleteikre és okfejtéseikre. Nem esik le senkinek, hogy már szinte senki sem foglalkozik velük csak ő maguk és a régi "hívők"? 20-30 éve itt megy a habzsidőzsi, az értelmiségieskedés, "újságírás". Hahó! Farkasházy Tivadar öncélú, fárasztó Hócipős poénjai ma már senkit sem nevettetnek meg. Most, hogy érezhetően bukta van megy a pislogás és mutogatás és az okok keresgélése, kitalálása. 

Ezt mutatja Kálmán Olga legutóbbi Szél Bernadettel készített interjúja is. Felháborodott, hogy az LMP miért nem szeretné, hogy beálljon az MSZP a budapesti önkormányzati választásokon a jelöltjük mögé. Pedig az LMP társelnöke elmondta: azért nem akarják, hogy Mesterházy és társasága mögéjük álljon (ebben benne van az ominózus értelmiségi háttér is), mert őket is hiteltelenné tennék.

A "sztárriporter" persze értetlenül ült, mert valaki nem szeretné azt, hogy hőn szeretett pártjával azonosítsák. Felháborító, nemde?

Ez a helyzet ebben az esetben is. Friderikusz és a balatonszárszói újságírói közösség nem érti: mi most miért nem akarunk hozzájuk kötődni. Pontosan azért nem amiért az LMP nem akar az MSZP-vel összeállni.

Pártállástól függetlenül nem tetszik nekünk (fiataloknak) a jelenlegi állapot és úgy gondoljuk sokn, hogy hitelesebbek vagyunk mi 20-30 évesek, mint azok, akik fényesre nyaltak minden mára megbukott valagat.

Egyébként (irónia és szarkazmus nélkül) minden tiszteletem az idősebbeké.

1166805_a2a043516810189a81d31e200495cb5a_wm.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: atv fiatalok baloldal öregek generáció galamus Pintér Mszp Prinz

A bejegyzés trackback címe:

https://nemazaviktor.blog.hu/api/trackback/id/tr866083706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása