Tegnap valaki a kormányból nagyon furcsa eseményeket generált és ezzel olyan későbbi állapotot helyezett kilátásba, ami nyílt konfliktusokhoz vezetett a médiában.
Bekattant valami és ténylegesen mindent a Fidesz szeretne irányítani. Olyannyira, hogy még akkor is támadásba lendülnek, ha egy orgánum történetesen tök független mindenkitől és abszolút tényeken alapul minden tartalom ami azon található. Gondolok itt az Origora, amelynek tegnap menesztették a főszerkesztőjét "rejtélyes" módon, pont azután, hogy a hírportál pert nyert a miniszterelnökség (vagyis Lázár János) ellen és el kellett árulni, hogy Lázár János mire tapsolt el 2 millió forintot, többek között az általam is befizetett pénzből.
Az oknyomozó újságírásban ezt hívják elsöprő sikernek, hiszen a bíróság szerint is igaza volt a lapnak, miszerint sikerült tetten érni egy politikust aki azon fáradozott, hogy a közérdekű adatokat eltitkolja. Nem ördögtől való és nem liberális gondolat, hogy egy újságnak ez a fajta ellenőrzés a dolga, nem pedig az, hogy fényesre nyalja az adott időben kormányon levők különböző testrészeit, mert állami hirdetésekkel pumpálják a pénzt azokba, hiszen a régi barátok (akik mára milliárdosak) már megvették. Ezzel módszerrel tartja életben haverok lapjait a Fidesz és a -egyre kevésbé- jól álcázott propaganda-gépezetet, amin keresztül manifesztálódhat az ige, amit valaki kitalál. Persze nem csak ezek a termékek léteznek és ez fájó lehet.
Az Origo a tyúkszemére lépett a 2/3-nak.
A legönérzetesebb, legsunyibb embert hozták kellemetlen helyzetbe, így Lázár Jánosnak magyarázkodnia kellett és azt ő nem szeret. Ha valaki pedig olyasmire meri kényszeríteni őt akkor kíméletlenül, ellentmondást nem tűrően odacsap. Ez látszik a Szabadság téri emlékmű, a Norvég Alap, a 23 millió forintos vadászata és most ebben az ügyben is. Ez az egyetlen racionális magyarázat Sáling Gergő eltávolítására, mert az Origo mindig kínosan ügyelt arra, hogy ne uszítson a kormány ellen és mindig a tényekre koncentráló anyagokat gyártottak és most sem volt ez másképp.
Az a hazugság miszerint,megváltoztak a médiafogyasztási szokások egyszerűen a legundorítóbb, népbutító propaganda környezetbe illik bele, nem változott meg semmilyen fogyasztási szokás és nettó marhaság amit a közleményben írnak. Más kellett, hogy megváltozzon ahhoz, hogy Pálmai L. Ákos vehesse át Magyarország vezető hírportáljának a főszerkesztését, hiszen soha nem dolgozott hírekkel, csak mainstream, kvázi populáris bulvár műsorokkal és írásos műfajban sosem próbálta ki magát. Tehát az újságírás ezen műfajában egy kvázi kezdőt raknak az újság főszerkesztői székébe és ezzel valószínűleg el is veszik majd az élét az Origonak.
(Itt az önéletrajza egy átlátszós kolléga keresése nyomán: a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem elvégzését követően a Magyar Televízió Pécsi Regionális Stúdiójának munkatársa volt, ahol a hír- és magazinműsorok szerkesztő riportere és dokumentumfilmek rendezője volt. A kilencvenes évek végén egy brit kommunikációs intézet munkatársaként Londonban élt és dolgozott. Hazaérkezését követően az RTL Klub Fókusz műsorának szerkesztőségéhez hívták. 5 éve a TV2 munkatársa, az Aktív és a Magellán című műsorok felelős szerkesztője. Az ő nevéhez kötődik Magyarország Európa Uniós csatlakozásának TV2-es kommunikációs kampánya, az Aktív Európa project. 2007. június elsejétől a TV2 Aktív és Magellán című műsorainak új főszerkesztője lett.)
Ez a jelenség és az RTL Klubra kirótt különadó egy egészen ijesztő arcát mutatja a kormánynak, mely hatalmát féltve, már nem csak a nem szervilis civil szervezeteket támadja, hanem olyan orgánumokat is akik eddig abszolút nem foglalkoztak olyan szinten velük, hogy az nekik kellemetlen lehetett volna. Egyre inkább úgy tűnik, hogy paranoiássá lett a Fidesz és ebben a helyzetben egyre nagyobb teret akar ellenőrzése alá vonni. Amit pedig nem sikerül megvetetni a volt kollégiumi barátokkal, azt vagy adminisztratív eszközökkel, vagy különadókkal, vagy a Magyar Telekom (az Origo-t kiadó cég) esetében ki tudja mivel fenyegetőzve próbálják irányításuk alá vonni.
Az origo-s eset egy utolsó csepp volt mindenütt. Az átlátszó, az Index, a 444 is bepöccent és valószínűleg sokan közülük ott is lesznek a mai tüntetésen ami Sálingért és Lázár ellen irányul.