Sokszor sok emberben felmerülhetett már a kérdés (bennem is):
Miért szavaz olyasvalaki a Fideszre, akinek ez nem közvetlen érdeke (pl.: államtitkár)? A rejtély megfejtését E. Szabó Lászlónál találta meg édesapám.
Kvantumfizikai magyarázat következik, A nyitott jövő problémája c. műben a kérdésre megvan a válasz, a szabad akarat fenomenológiája tárgyalási részben. Íme:
"A kompatibilizmus persze analitikus képtelenség, ha a szabad akarat általunk adott definíciójához ragaszkodunk. Mindazonáltal a Newcomb-paradoxon példáján láthatjuk mennyire fontos annak megértése is, hogy hogyan értelmezhetjük egy determinisztikus világban a szabad akaratra vonatkozó objektív tapasztalatainkat, illetve az akarat szabadságának szubjektív élményét, amely persze, ha bonyolultabban is, de -mint bármely más pszichikai jelenség- elvben tárgyát képezheti az objektív tapasztalásnak.
Az első és legfontosabb kérdés persze az, hogy tisztázzuk, miben is áll ez a szubjektív élmény. Egyes értelmezések szerint a szabad akarat szubjektív érzése nem más, mint annak retrospektív érzése, hogy „gondolhattuk volna másképpen is". Grünbaum szerint ilyen szubjektív érzés nem létezik. Nem ismeretes, hogy lenne bármiféle pszicho-neurológiai megfelelője egy ilyen érzésnek. Amit a gondolat szabadságának szubjektív élményeként átélünk, az tulajdonképpen acselekvésszabadságának szubjektív élménye. Annak élménye, hogy „cselekedhettünk volna másképpen, ha másképpen akartunk volna cselekedni, azaz, ha másképpen gondoltuk volna". Ez azonban nem azonos azzal az (állítólagos) élménnyel, hogy „gondolhattuk volna másképpen". Egyáltalán nem magától értetődő, hogy van-e szabadságunk azt illetően, hogy mikor mit gondolunk. Egy elakadt liftben ránk törő klausztrofóbikus gondolatok helyett szeretnénk mást gondolni, de nem megy! Az agykutatás bizonyos kísérleti eredményei is arra utalnak, hogy egyszerű döntési szituációkban agyunk csak néhány tizedmásodperc késéssel, utólag „értesít" bennünket döntéseiről.
Egyes értelmezések szerint a szabad akarat szubjektív élményének forrása az a tapasztalat, hogy a jövőre vonatkozó döntéseinket/akaratunkat bármikor visszavonhatjuk. Ha ma úgy gondolom, hogy holnap Miskolcra utazom, akkor bármikor visszaléphetek ettől az elhatározásomtól. A Newcomb-paradoxonban, a döntésemet szabadnak érzem, mert kimondása előtti utolsó pillanatig megváltoztathatom azt.
Vegyük észre azonban, hogy ez nem a szabad akarat közvetlen megélése. Hiszen a következőről van szó: a "t" pillanatban úgy gondoljuk, hogy a t+∆t pillanatban t+∆t(t) gondolatunk, akaratunk lesz. És ezt megváltoztathatjuk, vagyis a t+∆t pillanatban akarhatunk mást, mint amit a t pillanatban gondoltunk, hogy akarni fogunk a t+∆t pillanatban, azaz annak a t pillanatbani (pontosabban, ha ragaszkodunk a közvetlen tapasztaláshoz, akkor a t+∆t pillanatbani) megélésér̋ol van szó, hogy Xt+∆t(t)6=Xt+∆t(t+∆t).
És ez nem ugyanaz, mint annak az állítólagos élménye, hogy „akarhattuk volna másképpen is", hiszen az annak a t pillanatbani megélését jelentené, hogy egy korábbi t−∆t pillanathoz tartozó Xt−∆t(t−∆t) gondolatunk lehetett volna más, valamilyen Xt−∆t(t−∆t)6=Xt−∆t(t−∆t)."
Így talán egy kicsit egyszerűbbnek tűnik a dolog. Azért van egy olyan érzésem, hogy a baloldali összefogásra szavazók viselkedését valahogy a káoszelméletből kéne levezetni.
